New York. Csillogás, ragyogás, az alma gyönyörű, fényes héja.

De belül romlott. Rohadt.

A tető pléhcserepein halk koppanások hallatszottak, majd végleg elült a hang. Aztán mégis, egy nem sokkal hangosabb koppanás hallatszott a szembe levő luxusvilla cserepein. Egy villanás, és fület sértő, karistoló hang. Aztán cseréptörés, egy halk, elnyomott kacaj, és egy elfojtott, kétségbeesett sikoly, halk pendülés, majd a csend.

A nyomasztó, dermedt, halotti csönd.

-         uhh…- takarta el Phil az orrát, mikor belépett a szobába. A férfi kék szemei döbbent undort árultak el, ahogy megnézték a vörös selyempizsamába bújtatott lábakat, ahogy dermedten, mereven, természetellenes szögben feküdtek a padlón.

-         Au, ez nem semmi. – jegyezte meg éppen belépő társának. A nyomozó hosszú fekete haját kezével kisöpörte a szeméből, és mereven nézte a rémült arckifejezést a hulla arcán.

-         Kösz. Hé, Dan! – nyomott az orra elé a szőke egy sárgás mappát. Kinyitotta, és farkasszemet nézett a színes képpel. A fényes felületen nem a meredt, visszataszító hulla feküdt, ellenkezőleg, a férfi feltűnően jóképű volt. Kis kecskeszakálla csak sármossá tette amúgy is titokzatos mosolyát, fekete szemei ravaszon csillogtak. Aztán Dan szemei átfutottak a tudnivalókra.

-         Azta…- akadt el a szava, mikor elolvasta az áldozat nevét.

-         Na én is ezt mondtam. Gondolj bele, nem az egész területé, de mégis nagykutya. Eddig semmit sem tudtunk rá bizonyítani, most meg itt fekszik! Mi a fene történik itt?! – tárta szét a kezeit Phil. Kék szemei aggodalmasan csillogtak társára, aki belemerült az olvasásba.

-         Robert do Alvarez. Mennyi bajt okozott nekünk… egy befolyásos drogbáró… de ki…? – nézett rá társára. Phil felhúzta a szemöldökét, majd egy hirtelen mozdulattal az áldozatra mutatott.

-         Ha arra vagy kíváncsi, hogy patkolt el… ugye költői kérdésnek szántad? – vetette oda neki, majd kezeit tarkóra téve kisétált a díszes szobából, de még visszafordult, és felemelte három ujját.

-         Ez a harmadik ebben a hónapban.

-         Baszki! – káromkodott egy sort Daniel, ahogy a test mellé lépett. Legszívesebben megérintette volna a fekete tollakat, de tudta, hogy badarság lenne. Fura volt. A fekete tollakon fémes zöld színnel ragyogott a nap. A vessző maga egyenes, könnyű fémből készült, ugyanolyan fura ötvözetből, különös színnel, mint a tollak. Dan aggodalmasan húzta el a száját, majd a mappát a hóna alá csapva kiviharzott a szobából, magára hagyva Robert maradványait a halottkémeknek.

Daniel hánykolódott az ágyban, majd hirtelen felült. Lihegve tudatosította, hogy otthon van, az ágyában.

-         Csak egy ostoba rémálom. – motyogta magának. Oldalra nézett, a fehér ébresztőórán pirosan villogtak a számok.

-         A fenébe, még csak fél nyolc. – dünnyögte, majd lerúgta magáról a takarót. A parketta hideg volt, sietve kapkodta a lábait, át a fürdőbe. Hamarosan víztől csöpögő hajjal ült a konyhaasztalnál, és egy méregerős kávét iszogatott. Zavartan masszírozta a tarkóját, és maga elé meredt. Kergették egymást a gondolatok, ötletek a fejében, de egyikbe sem kapaszkodott. Egyik fülén be, másikon ki. Nem tudta semmiképpen elképzelni, hogy ki juthatott fel észrevétlenül a második emeletre, és nyíllal gyilkol, mikor a pisztoly sokkal modernebb.

-         Nagyon ügyesen kell, hogy mozogjon, és lehet, hogy valami szekta tagja. Lehet. De semmi nyomunk nincs rá. Sem egy kamerafelvétel, sem egy fotó, sem egy nyom… mi ez, egy démon?! Szellem?! - morogta magában, mikor hirtelen kizökkentette mobiljának hangos csörgése.

-         Tessék. – szólt bele kelletlenül.

-         Helló, Dan! Most hívtak a központból, megvan az eredmény a hulláról, de elég vagy két óra múlva bemennünk érte, mert egypár tesztben még nem biztosak. Addig elugorjak érted? Beülünk egy jó kávéra.

-         Már ittam kávét… de miért is ne?

-         Oké, akkor ott is vagyok. A ház előtt várlak.

-         Kösz. – nyomta le a telefont, és egy elégedett mosoly kúszott fel az arcára. Hamarosan a kezébe lesznek az eredmények, és legalább néhány dolog tisztább lesz. Felkapta magára a farmernadrágját, egy fekete inget, majd bevágva maga mögött az ajtót leszáguldott a lépcsőn. Phil pár perc múlva állt meg a ház előtt, és egy mozdulattal kinyitotta partnere előtt az ajtót.

-         Hé, Daniel! Gyere már! – intett rá Phil, mire bepattant az autóba, és elhajtott. Egy kávézóban rendeltek egy-egy erős kávét, majd Phil egy sütit majszolgatva lépegetett Daniel mellett.

-         Hé, nyugi már! Hamarosan elkapjuk ezt a szemetet, aztán meló letudva. – húzta meg a vállát a szőke.

-         De akárki is lehet, nagyon erős. Hallod…

-         Ahham. Tuti, hogy egy feminista, akinek nem szimpi a pisztoly.

-         Nem biztos. Lehet hogy…

-         Na jó, Dan, ne fárassz. Van még addig egy jó másfél óránk, aztán táncolhatsz az agyamon a gyilkossági ügyeiddel, meg a képzeletbeli teóriáiddal. De addig, kuss! – mordult rá. Phil mindent megtett volna Danielért, mert nemcsak a társa volt, a legjobb barátja is: tűzbe tették volna egymásért a kezüket. De ez az állandó nyavalygása, túl komolyan veszi a munkáját. Idő előtt fog belerohadni a munkába.

-         Tudod mi kellene neked? Egy belevaló kis nőcske, én mondom. Elterelné a gondolataidat, hamarosan már csak egy rejtélyes gyilkossági ügy fog izgalomba hozni, aztán lassan-lassan elfelejted, hogy néz ki egy belevaló csaj!

-         Phil, hagyd abba a…- nézett rá dühösen barátjára, mikor valaki teljes erejéből belefutott. Egy puha test nyomódott hatalmas erővel a férfi testének, majd amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan el is tűnt. A lány egy hangos kiáltással elterült a földön. Hirtelen felugrott, és szitkozódva dobálta vissza a dolgait egy hatalmas, sötétzöld vászonszatyorba.

-         Hallod, minek a szemed, ha nem használod? Elmebeteg! - kiabálta le, majd egy dühös fejrázás közepette át akart futni az úton. Dan meglepetten nézett a vékony test után, és teljesen fekete foltot hagyott a fejében a jelenet. Nem kapcsolt, hogy épp mi történik vele. A lámpára pillantott. Még piros volt, és az autósok nem a türelmükről híresek. Hallotta a fék csikorgását, és a tömeg rémült sikolyait. Várta a becsapódást, hogy a lány azonnal az úttesten fog feküdni, vérben fürödve, de a becsapódás elmaradt. Látta a lány döbbent arcát, és a gyors reagálását. A lány egyik kezével elkapta a szoknyája szélét, és fellépet a taxi motorházára, a következő mozdulattal a kezeit tette rá a tetőre, majd lábait szétnyitva bakugrásban átugrotta a sárga autót. Dan csak pislogott. A döbbenetből Phil elismerő füttyszava ragadta ki. Dan gyorsan a lány után nézett, de az sietős léptekkel indult tovább.

-         Hát, öregem, nem semmi a csaj, láttad, milyen szaltót dobott? Szoknyában, ráadásul! Istenem, milyen zabálnivaló lábai voltak… ilyen kell neked öregem!- Dan oldalba bökte partnerét, hogy a perverz szövegáradatot csírájában elfojtsa. A szeme megakadt a betonon, egy halványzöld folton. Gyorsan felkapta, majd némi méregetés után kinyitotta. Megkereste a személyi igazolványt, és farkasszemet nézett az igazolványképpel. Egy fekete hajú, sötétzöld szemű, mosolygós lány nézett rá.

-         Hát, tényleg nem semmi a kiscsaj. – kukkantott át Phil a válla felett.

-         Phil?

-         Tessék?

-         Fogd be. – nézett rá társára. Néha tényleg el tudta képzelni, hogy Phil természetes szőkesége tökéletesen igaz: tényleg hülye, vagy csak a pillanat hozza?

-         Öngyilkos vagy. – vigyorgott rá Phil, de elégedett volt. Tudta, hogy Dannak megtetszett a beszólogatós kiscsaj. Csak még nem tudja.

-         Lehet. – meredt rá Daniel a képre.

-         Biztos. Na jó, én ebben nem veszek részt. Sok szerencsét. Akkor majd a központban.

-         Oké. Helló. – válaszolt, nem is regisztrálva, mit mond. Aztán leesett neki.

-         Hé, Phil várj!

-         Pá! – intett vissza a kisujjával Phil, majd elsétált. Dan visszapillantott a képre, és a nevet kereste.

-         Violette Joen. –olvasta, majd visszapillantott a képre. A zöld szemek szinte rabságba ejtették. Volt benne valami különös, a fekete pillák sűrűn keretezték a smaragdzöld szemeket, melyek kedvesen csillogtak. A szép ívű, telt ajkak egy csalafinta kis mosolyba húzódtak, Dan biztosra vette, hogy a fényképészt jutalmazta meg ezzel a szívdöglesztő mosollyal. Körbepillantott, majd sietve a lány után iramodott. Az rohamléptekkel sietett előtte, csak előre nézve, egyre gyorsuló léptekkel. Dannak össze kellett szednie magát, hogy lépést tartson a futó lánnyal. Egyre jobban begyorsult, de a lány szlalomozva rohant az embertömegek között. Dan tartotta az iramot, de a lány lebegő fekete haja lassanként eltűnt a szeme elől. Lihegve állt le, és kezét csípőre rakva tanácstalanul nézett szét a hömpölygő emberek között. A pillantása rátévedt a halványzöld tárcára. Kicsit habozott, aztán végül mégiscsak kinyitotta. A tekintete ismét megakadt a fényképen, és elgondolkodott. Vajon mi járhatott a lány fejében? Violette… milyen érdekes név. Biztos tehetős, a felső körökben divatos olyan nagyzoló hangzású neveket adni. Joen… ismerős a név, csak nem ugrott be neki, honnan.

-         Pedig valahol olvastam. - morogta. Tovább húzta ki az iratokat. Számlák, figyelmeztető cetlik, névjegykártyák… de semmi arról, hogy hova tartana, vagy hol lakik. Bár, nem is lenne tanácsos elmenni a lakásához személyesen. Amilyen felvágott nyelve van…aztán észrevett egy kis rejtett zsebet. Felkattintotta, és kihúzta belőle a kis papír cetlit. A finom, fényes papíron egy fogyó hold volt látható, amely nem sokkal a vízfelszín felett lebegett, a sötétkék vízen pedig finom vízgyűrűk futottak. A kép alatt kecses ezüst betűkkel állt a felirat: Luna Cirkusz. A Hold cirkusza. New York egyik legnagyobb látványossága. Az ára megfizethető, az előadások lélegzetelállítóak… a lány a cirkuszban dolgozik?

-         Egy próbát megér. – sóhajtott egyet, majd nyugodt, kényelmes léptekkel elindult a cirkusz felé. Felidézte magában azt az előadást, amire a legutóbb Phil és az aktuális barátnője mentek volna… de a csaj lelépett, a jegyet meg kár lett volna veszni hagyni. Akkor épp az Esőember volt előadáson. A történet egy elhagyott szerelmesről szólt, akit megcsalt a szerelme, és ő épp rajtakapta őket. Utána az a tánc, ami magába foglalta az összes érzést… közben zuhogott az eső, és a vége a lány halála volt. Villámok, ahogy az egyik eltalálja, és lehullik… Az összetört szív halála. Lehangoló, de döbbenetes volt látni, ahogy a lány lezuhant, és mielőtt földet ért volna, minden fény leoltódott, a következő képben pedig már a táncosok fogták körbe a mozdulatlan testet. Végre maga előtt látta a hatalmas építményt. A sátorszerű építmény hatalmas volt, égkék, mélykék és ezüst színekkel keverve. Nem sokkal a monumentális építmény mellett egy hatalmas, vakítóan fehér, fémvázas erkélyes épület nyújtózkodott, majd nem sokkal mögötte még egy magasított tetejű. Az utóbbin hatalmas üvegablakok voltak, és néha-néha lehette látni egy színes villanást. Megvonta a vállát, majd besietett a főépületbe. Kellemes, hűvös terembe érkezett, csupán egy, a recepción beszélő és nevetgélő párocska zavarta meg a hideg, nyugodt csöndet. Daniel csodálkozva meredt rájuk. A pár ugyanolyan, feszesen testre simuló, narancsszín ruhát viselt. Nem vették észre a belépő nyomozót, így néhány mondatot elcsípett a beszélgetésükből.

-         Totál ideges volt, mikor beért. Csak köszönt, és elviharzott. Szinte füstölt utána a parkett. – kacagott fel a recepcióban ülő szőke hajú lány.

-         Ne is mondd. Szinte égett körülötte a levegő, még Josi is hogy elhátrált előle…– hallott egy kellemes, mély, férfias hangot.

-         Na de mondd csak, Josi kitől nem hátrál el? A szája nagy, mása meg nincs. – nevetett fel egy vidám, csengő hang. Dan megköszörülte a torkát, mire mindenki odakapta a fejét.

-         Bocsánat, de egy bizonyos Violette Joent keresek. Elhagyta a tárcáját, és…- elakadt a szava, mert mindhárom embernek látványosan futott ki a vér az arcából.

-         Ha életben akarsz maradni, ezt ne említsd Vilo előtt. Nem igazán bírja, ha valaki így hívja. – figyelmeztette az egyikük. Dan most nézte meg őket rendesen. Mindkettőjüknek világosbarna, rövidre vágott haja volt, és meleg, mélybarna szeme. Szinte a megszólalásig hasonlítottak egymásra, az arcuk egyformán szép, kellemesen bájos volt. Egyetlen különbség volt csak köztük: az egyikük meglehetősen szembetűnő női bájakkal rendelkezett, míg a másik nem túl feltűnően kidolgozott felsőtesttel. A srácok meglátták a nyomozó pillantásait, aztán elnevették magukat.

-         Igen ikrek vagyunk. Én Alex vagyok. – nyújtotta a kezét a lány, és lendületesen megrázta.

-         Alexander. – fogott kezet Daniellel a fiú is. Kedves, meleg szemei kérdőn tekintettek végig a férfin.

-         Daniel Ambroise. Örvendek.

-         Nos, maga Vilot keresi, igaz? – tette fel a kérdést a recepcióban ülő lány. –akkor jó helyen jársz. Nemrég ment el edzeni. Ki, második épület, a magastetős, táncterem talán.– intett neki a lány, aztán visszasüllyedt a székbe, és beszélgetni kezdett a testvérpárossal. De a fél szemét végig a nyomozón tartotta. Daniel kisétált, és megkereste az említett helyet. Kinyitotta az ajtót, és egy zöld falú folyosóval találta magát szembe. Az egyik teremből ritmusosan ismétlődő pattogó hang szűrődött ki, a másikból hangos zene. Habozva állt meg a választási lehetőségek előtt, majd hirtelen a zenétől hangos terembe nyitott be. Hatalmas, parkettázott terem volt, egy emeletnyi magasságban egy erkélyszerű kiszögelléssel. A hatalmas falat végig tükör borította, és a zene egy hatalmas hangszóróból szólt. Vagy kéttucat embert tudott első pillantásra összeszámolni a férfi, ahogy szinte egyszerre emelkedtek fel, egy pillanat alatt kétfelé váltak, sorokba rendeződtek, és a ritmusra váltottak. Egyik lábuk éppen hogy érintette a földet, majd keresztezték, pörgés, a kezükkel mintha egy kalapot húztak volna a szemükre, és két lány cigánykereket és szaltót hányt. Daniel szájtátva nézte a tökéletesen kidolgozott produkciót, és a szeme megakadt, egy, a félkör közepén táncoló párra. A férfi magas volt, izmos, és feszes háttal tartotta partnerét. A lány dacosan szorította össze a száját, és mozdulatai hevesek, vadak voltak. Egyetlen mozdulattal pörgött ki a szorításból, de a férfi elkapta, és magához rántva forgatta meg, minden mozdulat vad volt, hegyes, mégis egymásba simuló. A kör közben egyre csak lüktetett, a képzeletbeli kalapok végigpörögtek a kezeken, hullámban behajoltak, majd lendületből egyetlen szaltót dobva. Minden második ember lement spárgába, míg a fennmaradók átrúgtak a fejük felett. Közben a kör közepén állók egy vad veszekedést játszottak le. Aztán a számnak vége lett, míg a kört alkotók összerogytak, a belső pár pedig egymást tartva hátrahajolt. Aztán mikor a lány kiszakadt a szorításból, tapsolva mindenkit figyelemre ösztökélt.

-         Nagyon jók voltatok! Miranda, látod? Próbáld meg kicsit vadabbul, ki akarsz szakadni a szorításából, az a lényeg! Most próbáljátok el nélkülem. – kiáltotta, majd a sarokban álló üveghez lépett, és meghúzta. A víz végigcsorgott az arcán, le a nyakán, és eltűnt bő smaragdzöld pólója nyakában. Oldalra pislantott, és az üveget letéve a férfira nézett. Daniel állta a lány szúrós tekintetét, melyből csak egyetlen kérdés sütött: te meg ki vagy?

-         Jó napot, segíthetek valamit? – lépett közelebb hozzá, nyakába csapva a törülközőjét. Daniel hirtelen mozdulattal a lány kezébe nyomta a zöld tárcát.

-         Csak visszahoztam. Nem is zavarok. Minden jót. – biccentett egyet, majd kisietett az edzőteremből. A lány zöld szemei értetlenül néztek le a halványzöld pénztárcára, majd észrevette, hogy ki van nyitva. Rezzenéstelen arccal tárta ki, majd szemébe ötlött a kis papírdarab. Azon egy név, és egy telefonszám. Vilo meglepődve fordította meg a papírt, amire egy szó volt írva: Szívesen! Félmosolyra húzódtak az ajkai, majd a cetlit gondosan eltéve a külön zsebbe visszafordult a táncosokhoz.

-         Na jó, akkor most elölről az egészet!